Kedei Dalma – Ősz Károly Szilárd – Andrea Szidónia Miclea

Kedei Dalma vagyok, 46 éves háromgyerekes édesanya, feleség. A HIFA-ROMÁNIA Egyesületnek dolgozom, ahol évekkel ezelőtt kapcsolatba kerültem a BB DANCE tánccsoporttal. Akkoriban a tánccsoport része voltam néhány hónapig, amit a legkisebbik gyermekemmel való terhességem szakított félbe. Most, hogy már akkora, hogy nem mindig kell mellette lennem, vállalhatok olyan tevékenységeket is, amik a családon kívül esnek és kikapcsolnak a szürke hétköznapokból. Szeretek a csapattal együtt lenni és nagyon szeretem a kihívásokat, amikben itt bőven van részem.

Szili a nevem, a tánc a kedvencem. 😀  Kezdetektől fogva csatlakoztam a csapathoz, sőt, a régiek közül már csak én maradtam egyedül. Körülbelül 65 fellépésen vettem részt a 70-ből, és 4 egészséges és 1 kerekesszékes táncpartnerem volt az évek során. Idén ünneplem a csapat tizedik évét, és még mindig meglep a tanárnő újabb és újabb koreográfiákkal. Egyik nagy álmom az lenne, hogy bejárjuk először Romániát, utána meg a külföldet, fellépéseinkkel megmutatva kis tehetségünket, jó kedvünket és pozitív hozzáállásunkat az egész világnak. És ne feledjétek: „Minden lehetséges, csak akarni kell!” 🙂

Miclea Andrea Szidónia vagyok. 2009 óta járok táncórákra, pontosabban 4 éves korom óta. 2012-ben vettem részt életem első versenytánc versenyen, amely egy hatalmas élményt és megerősítést adott nekem ahhoz, hogy folytassam a táncot. 2021. Januárjában csatlakoztam a DanceArt Klubhoz, azóta is részt veszek a táncorákon és mindig várom a következő órát, hogy újabb lépéseket tanulhassak és a régről ismerteket fejlesszem. 2025-ben Somodi Katalin tánctanárnőnktől érkezett a felkérés, hogy szeretnék-e becsatlakozni a BB Dance tánccsoportba, ezzel valóra váltva egyik álmomat, hogy táncpartnerem legyen. Habozás nélkül igent mondtam, és a csapat felülmúlta elvárásaimat. A táncpartnerem, Szilárd, sok mindenre megtanított, és ketten egy csapatot alkotva közösen fejlődünk a tánc világában. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel nem egy megszokott táncpartnert tisztelhetek személyében, hanem egy különleges barátot, egyedi történettel. Mindez, hogy mi ketten együtt táncolhatunk, egy elképzelhetetlen csoda, amelyet a próbák és a fellépések során újra és újra átélünk. Remélem, hogy még hosszú éveken át folytatódik a mi közös táncos történetünk, tömérdek fellépéssel megfűszerezve.