Ősz Károly Szilárd, 27 éves régeni lakós vagyok. Három évvel ezelőtt történt a balesetem, egy óriási hülyeséget követtem el, aminek egész életemre kihat a következménye. Felmásztam egy magas csúszdára a biciklimmel. Deréktól lefele nem érzek semmit. 2015-ben szereztem tudomást a HIFA-ROMÁNIA egyesület szándékáról, hogy tánccsoportot szeretnének indítani. Már akkor is biztos voltam benne, ha meglesz, szívesen csatlakozom. Érdekességképpen említem, hogy egészségesként soha nem voltam a tánc híve. Ez mára már megváltozott. Nekem az tetszik a táncban mikor újabb és újabb koreográfiákat kell megtanulni és minél pontosan előadni őket.
Tóth Noémi vagyok, 22 éves. Nagyon szeretek táncolni, közösségben egy kicsit a komfortzónámon kívül lenni, ezért is jelentkeztem a BB Dance tánccsoportba. Örömmel tölt el, hogy tagja lehetek ennek a csoportnak, hiszen minden egyes táncpróbát új kihívásként élek meg, ugyanakkor, barátságos, őszinte emberekkel ismerkedhettem meg, akikből nagyon sokszor erőt meríthetek.



